A látottak értelmezéséhez némi támpont. Két gép, két kamera, két vicces kedvű ember, egy párbeszédpanel, és egy fényképezőgép. És egy konkluzió: túl sok időt töltöttem gép előtt az elmúlt 24 órában. De szerintem nem csak én. 
ñ
Mi történik, ha a lány rendet tesz az asztalán, úgy h tényleg_rendet_tesz?! És ha ennek köszönhetően végre megtalálja a webcamjának a telepítő cd-jét?! És teszem azt fel is telepíti?!
Mindenesetre jó móka.
ñ
Hazánkban ez már csak így működik, minden nemzeti ünnep egyforma. Ráadásul a jelképek csak egy részét képezik az egésznek, mert társítottak mellé egy új cselekvés-sorozatot is.
Tök érdekes lenne ha mondjuk összegyúrnánk a karácsonyt, a húsvétot, a szilvesztert meg pünkösdöt, és mindig lenne egyenlő arányban karácsonyfa, csokinyuszi, pünkösdi rózsa, adventi koszorú, konfetti, festett tojás, trombita...És akkor mindemellé még kitalálnánk h mostantól ezeken az ünnepeken mondjuk osztódjon két részre a társadalom, az egyik része üljön otthon és nézze a tévéből, meg olvassa az indexen amint a másik része teszem azt, csoportokba verődve randalírozik az utcán, vagy netán csillagszóró helyett gázsprét szórogat szerteszét.
Mindezt persze pusztán azért, mert az ünnepet méltón meg kell ünnepelni. Tehát mindent bele.
Emlékszem egyik márciusban a 15.-i megemlékezéseket követő napon nem lehetett úgy végigmenni a múzeumkörúton h ne patakzó könnyekkel tegye az ember. Csak kár h mindezt nem a meghatottság idézte elő, hanem h vágni lehetett a könnygázsprét még másnap reggel is. Sajnos odaáig persze nem fajult a dolog h dékáni szünetet rendeljenek el, főleg h azt már megtették a március 15.-i megemlékezéseket megelőző napon, sőt novemberben, októberben, szeptemberben, etc is.
Most legalább nem volt ez a helyzet. (De gyanítom csak azért, mert ma nem volt tanítás alapból a szünet miatt. Bár kitudja.)
De hogy miért is írok én ilyesmikről..főleg így megkésve. Megmondom: azért mert a dolog még nincsen megkésve. És mert igazából egész más megközelítést akartam.
Még mindig mindenütt kinn vannak a zászlók, pedig hol van már huszonharmadika. Nem hinném h ennek azaz oka h mostantól legyünk mindannyian nagyon büszkék magyarságunkra, és ezzel is annak adjunk hangot. (Ezt már elsütötték az usában az usazászlóval). Különben is, anélkül is büszke mindenki, legalabbis a maga módján. Nincsen szükség zászlókitevési, vagyis kinnhagyási mozgalomra.
Szerintem itt inkább arról van szó, h mivel abból az egy napból egy teljes hosszúhétvége lett, az egész hosszúhétvégét egy kalap alá vették, és az egész olyan lett mint egy nagy, négy napból álló nap. Kivéve persze nekem, meg még rajtam kívül pár szerencsétlennek, akiknek pl a kéthetenként hétvégi oktatás levelezőn épp erre a hétvégére esett, vagy hétvégén dolgoznak és kelhettek a hosszúhétvégés szombat-vasárnapon is 6-kor. Meg persze kivéve pl a békávésokat, akik meg arra rendeltettek h ezeket a szerencsétlen embereket ezen a hétvégén célba juttassák.
Különben érdekes, mert a hév még ezen a szombat-vasárnap reggelen is egészen tele volt. Kb minden ülésen ültek, és páran álltak is. A négyeshatoson meg majdnem megbüntettek basszus. Tehát a jegyellenőröket sem hagyták ki a buliból. Ők is dolgozhattak. ñ
Hát mit rejt egy női táska... Igen, azt tudjuk h sokmindent. Az enyém is. Szerintem sokan lennének akik az enyémen is meglepődnének. Nade h én lepődjek meg valakién!!! A csokihordó az egy dolog, de olyan felállásban h csokihordó ÉS sótartó (alakú keksz) már minden várakozást felülmúl. Detti, imádunk! Várjuk a következőt! :)
ñ
A magnóm olyan, h a tetején van a cd-lejátszó rész, ami egy gomb megnyomásával nyílik ki. Ez így is van. Eredetileg.
Csak aztán egyszer az történt, h leejtettem egy kötegnyi cd-t a közelében, és mivel a magnómat a földön tartom, rázuhant pár darab. Egész pontosan olyan módon, h ráesett egy cd pont a gombra amivel ki kell nyitni a tetején lévő cd-lejátszót, és ki is nyitotta, aztán a következő rázuhanó cd pont oda esett a nyitott lejátszó részre, ahol van egy kis pöcök, ami ha lecsukod a tetejét, akkor kattan és lenn tartja. És az a kis pöcök rendre le is tört.
Szóval így a magnóm olyan lett, h a tetején a cd lejátszó fedele mindig magától kinyílik.
Erre olyan megoldást találtam, h van egy nagy tégely krémem, amit rajta tartok a tetején, és pont olyan a súlya, h nem hagyja kinyílni. Tökéletes! - gondoltam.
A hiba a rendszerben akkor jelentkezett, amikor a krém elkezdett elfogyni a tégelyből, ezáltal az egyre könnyebb lett. Először csak pár millimétert tudott a fedél kinyílni, majd egészen odáig fajult a dolog, h már a fedelet mozgató, elszabadult rugó simán leugrasztja magáról a rátett krémes tégelyt.
Érdekes folyamat, főleg akkor csodálkoztam rá, mikor rájöttem hogy is működik ez. És próbálkoztam más tárggyal, de vagy lecsúszott, vagy pont nem volt jó a súlya.
Megoldás, megoldás...merre bujkálsz?! ñ
Metrón olvas.
-Bocsi h megzavarlak, de ciripel a telefonod.
-Őőő, mivan?!?!
És tényleg.
Vannak furcsa dolgok, amik körülvesznek. Az emberek nagy része ügyesen palástolja a körülvevő furcsa dolgokat. De ezt igazából nem értem. Miért?!
Például itt van a könyökömnél egy barackmag. Ez igazán furcsa.
Annyi olyan dolog van amivel sehogy sem tudok elszámolni, és amit sehová sem tudok tenni. Nem kapcsolódnak, nem érthetőek, semmilyen megközelítésből sem magyarázhatóak. És ezeknek a dolgoknak a száma csak növekedhet. Hm.. vagyis nem is tudom. Helyreállnak, de csak idővel, megfelelő távolságból. A saját korodat sem ismered soha, mert benne élsz, csak majd távolabbról, egy tisztes kis távolságból. Akkor majd áttekinthető, és letisztult lesz minden forma. Mindenről pontosan tudjuk h hol a helye, kiesnek a lényegtelen tényezők. Az akkori jelen szempontjából lényegtelen tényezők. Hm..Hát persze, mert amiből nem következik semmi, az lényegtelenné válik és eltűnik. De hiszen minden attól függ h mi mit teszünk fontossá. Akkor valahogy mégiscsak átlátjuk a jelent. Semelyik tényezőt sem kellene lényegtelennek hagyni. Vajon miért nyer az egyik tényező a másikkal szemben? Mitől lesz valami lényegtelen. Mégiscsak kezdem úgy érezni h ez nem csak az egyes emberek saját döntése. Ez több ember hasonló döntése. Egynél több emberé, akik hasonlóan döntenek, vagy legalabbis a tényezők közül közelállókat választanak. Ezek formálódnak egy nagy jövővé. Amit meg nem választ senki, vagy esetleg csak egy ember, ez nem tudom h hogyan maradhatna fönn a visszatekintős jövőben is. Valahogy így teremtjük, formáljuk mi közösen a ránk váró jövőt.
A múlt csak a jelen tükrében értelmezhető, a jelen meg csak a jövő tükrében. Azért ebben még nem vagyok egészen biztos. Hát talán majd a jövőben rájövök h most a jelenben igazam volt-e.XD
Olyan ez az egész mint mikor estefelé ősszel leszáll a köd. Amik közel vannak, azokat egytől-egyig látod, minden kis tényezőjükkel együtt. Színre, formára pontosan minden ott van körülötted. Minél távolabb nézel, annál inkább csak a fontosabb körvonalak maradnak láthatóak. Csak a meghatározóbb, élénkebb színek, egy-egy élénk pontocska, vagy az amikből sok van, és egy nagy felületté összeolvadva jelennek meg. Ez már nem is csak egyszerűen levegő-perspektíva, hanem köd-perspektíva. Ilyen lenne a múlt? És a ködben hol a jövő? Ajjaj, na ezaz amit csak mi képzelhetünk el, a jövő nem lehet jelen. A múlt jelen van a jelenben, és a jelen is a jelenben, és a jövő pedig... a jövőben talán a jelen van jelen, mert akkor az lesz a múlt. Ok, és akkor hol lehet a jövő? Bennünk? ñ
Fekete, fehér, igen, nem, mit vettél a pénzemen? Adtam neked X forintot.
A nők szeretnek vásárolni.
NEM.
Az állítás hamis. A nők szeretnek enni, inni, aludni, beszélgetni, sétálni, szórakozni, barátnőzni (csak h valami csajos dolgot említsek), szeretkezni, filmet nézni, rajzolgatni, írogatni, sportolni, zenét hallgatni, szexin felöltözni, utazni, főzni, sőt még takarítani is. De a nők nem szeretnek vásárolni. Főleg ruhaneműt nem. A nők lennének a legboldogabbak, ha nem kellene vásárolni, hanem egy csettintésre ott teremne a számukra legtökéletesebb ruhadarab, ami ott emel ki és ott fed, ahol kell, ami kényelmes is és szép is, olcsó is és jó minőségű is. Egy örökérvényű, divatból sosem kimenő, nem tömeggyártott, elnyűhetetlen ruhadarab, ami tökéletesen megfelel a nő elvárásainak. Haha.
A nők nem szeretnek vásárolni több nyomós ok miatt. Az egyik h folytonos kudarcélmény éri őket, és könyörögöm, ki az aki szereti a kudarcélményt?
"Jaj de szép ez a szoknya, felpróbálom!-Baszki de hülyén áll rajtam. Minek csinálnak szép szoknyát, ami mindenkin hülyén áll? ÁÁÁ! Vagy csak rajtam áll hülyén? ÁÁÁ! A szabása miatt áll hülyén? Kövér vagyok? Sovány vagyok? Nagy a fenekem? Kicsi a fenekem? Vagy a színe miatt áll hülyén?? Nem áll jól nekem ez a szín? Csakis a hajam színével lehet a gond, nem áll jól hozzá semmi. ÁÁÁ. Irány a fodrász, dől minden, új ruhák kellenek. Vagy a szemem színével van a gond? Vagy a bőröm színével van a gond? ÁÁÁ! De hisz azon nem lehet változtatni!" Persze az soha egyetlen pillanatra sem jut eszünkbe h esetleg a szoknyával lehet a gond. Ha meg igen, akkor úgyis csak önnyugtatásnak tudjuk be a dolgot. Különben is, attól még h a szoknyával van a gond, attól még hülyén áll és keresni kell olyat ami nem áll hülyén. Nohát akkor hajrá, járjuk le a lábunkat a megfelelőért, ami mellesleg nem is létezik, tehát kizárt h megtaláljuk, ezért beletörődve meg fogunk venni valami majdnem jót, és életünk végén azon gondolkodhatunk, h de akkor ez nekem biztos h jól áll?
Aztán..mi emberek folyton meg akarunk felelni. Az még egy normális dolog h ha saját magunknak. Az így van rendjén. Magunknak megfelelni a legnehezebb, ezért próbálunk inkább másoknak megfelelni. Azért is h aztán rájuk foghassuk h "látod b@szki, miattad vettem meg és hordom ezt a szart, ami nem is áll jól." De persze azok a mások, akiknek épp megpróbálunk megfelelni, magasról leszarják a lelkük mélyén h vajon rajtam hogy áll az a szoknya, mert ők is azzal vannak elfoglalva h maguk helyett másoknak feleljenek meg, és simán rábólintanak h "jóaz", mert nem az ő érdekeltségük valójában, és így könnyen lárázhatják a kétségbeesett kérdezősködőt.
Ez a másnak való megfelelés igazából az önmagunknak megfelelés egy burkolt formája lehet, mert más megerősítésén keresztül akarunk megbizonyosodni róla, h "igen, ez a szoknya jól áll." És miért van mindez? Talán mert nem bízunk magunkban. Inkább hiszünk más unott rábólintásában, mert valahol tudjuk, h úgyis csak megerősítést kaphatunk, h "igen jól áll a szoknya", és csak erre a kis megerősítésre van szükségünk. És ha ettől függetlenül még mindig elégedetlenek vagyunk és gyűlöljük azt a szoknyát, meg magunkat, mert nem áll jól, legalább tudjuk hordani, mert olyan illúziónk van, h másoknak tetszik, és úgyis mások látnak benne folyton, én nem látom benne magamat -hálistennek- hisz messze elkerülök minden tükröt. Ja.
Kudarcélmény, mert nem tudják kielégíteni saját, és másokkal kapcsolatos megfelelési kényszerüket. Akinek sok ideje van, az maximum időeltöltésből járja a boltokat, de akinek meg nincsen, az még annál is jobban utál ruhát vásárolni. Főleg azért, mert azt gondolja, h ahelyett h azt csinálná szabadidejében amit szeret (lsd. feljebb), muszáj vásárolnia, és nem kívánatos érzéseket termelni önmagában, ahelyett h jól érezné magát. Mert vásárolni muszáj, megfelelni muszáj, és mindez áldozattal jár. Áldozat nélkül meg nincs rendes siker...ésatöbbi, ésatöbbi.
Felmerült bennem, h lehet h azert képezi a közhiedelmek részét a "nők szeretnek vásárolni" állítás, mert az a tévképzet él az emberekben, és magukban a nőkben is, h "amit szabadidődben sokat csinálsz, azt azert csinálod, mert szereted." Szerintem a nők nagyrésze sem tudja h valójában utál vásárolni, jobban gyűlöli az üzleteket járni, mint bármi mást csinálni. Takarítani meg valójában szeret, mert hiába fáradságos munka, van gyümölcse, az ember azt érezheti h tett valamit, h a saját keze álltal lett valami ismét szép, ő idézte elő a megújulást. Ruha vásárlásnál az építő érzésnek még a legkisebb csírája sem bukkan föl. Csak esetleg valami olyasmi, h lám-lám a zöld mégis jobban áll mint a kék. De teljesen elégedettek ugysem leszünk. Tökéletes időtöltés az emberi elégedetlenség fenntartására, az újabb és újabb elérhetetlen vágyak felbukkanására, tudatosítására, és a küzdelemre h kielégítsük. Talán az egyetlen amiért jó, h mindig kell valami új, amit nem tudunk elérni, vagy ami miatt tökéletesednünk kell. Az egyetlen jó -persze csak ha nem zuhanunk súlyos depresszióba egy-egy vásárlás alkalmával- mert akkor ad valami motivációt önépítésre, tökéletesítésre. Ami egyébként nem feltétlenül jó, mert miért nem vagyunk tökéletesek úgy ahogy vagyunk?! Leszámítva mondjuk olyan eseteket, mikor azert nem vagy elégedett, mert híztál öt kilót. Ez az egy amin esetleg segíthet, h kevésbé súlyos esetekben az ember összekapja magát, hacsak nem zuhan súlyos depresszióba..etc.
Igazából arra jutottam h a ruha vásárlással egészen addig nincs is gond, amíg csak nézelődünk, és csodáljuk az árucikkeket, mint a tökéletesség és szépség megtestesülését vagy épp a groteszk és csúf értelmezhetetlen létforma megnyilvánulását egy áruháznak nevezett kiállítóteremben. A probléma ott kezdődik, h ha venni is akarunk valamit, és kénytelenek vagyunk szembesíteni magunkat a valósággal és felpróbálni a ruhadarabot. Ja kérem, ez nehéz ügy. A vásárlás problémakör gyökere mélyebben van mint gondolnánk.
És most meg ahelyett h a KÉK kiállításáról írtam volna, ami tök jó volt, kitöltötte a gondolataimat és elragadta a kezem a hév, és inkább írtam erről az emberi tragikumról, ami folytonosan minket környékez. Jó, oké, ha belegondolok, ez valójában valamiféle értelmesnek tűnő mondatokba és gondolatmenetbe rejtett, álcázott hisztinek is mondható. Vagy vegyük csak úgy, h elragadott valami felismerés féle ma a boltokat járva.
De akkoris borzasztó. ñ
.Alva ébredek az ágyban,
Ülve állok a metrón,
Írva olvasok az órán,
Lopva tekintek körbe.
Olyan rózsát vettem, ami szegfű,
Olyan bort ittam, ami sör.
Oroszul a Péter, az József,
Angolul kék a torta,
Spanyolul a farkassügér besúgó. ñ
Milyen lehet az amikor az ember visszafelé szeretné elmesélni a történetet?Mindenre létezik tökéletes recept, a tökéletes megvalósítás csupán a hozzávalók meglétének függvénye.
Hazaértem, 2 stoppal, miután ültem a 923-es busz lépcsőjén egészen Békásig, a le és felszállók nagy örömére. Hát persze h épp két 943-as közt értem oda. Ami nem lep meg, mivel alapból csak kettő van belőlük egy este. Különben a 923-as és 943-as kombinációját egészen tökéletesnek találom, és létezésükkel teljes mértékben meg vagyok elégedve, abban az esetben persze, ha a csatlakozás épp jól sikerül. Zseni volt, aki feltalálta ezt a két éjszakai buszt. Kár h én mindig rosszkor érek oda. És akkor következhet a "stoppoljuk le a legelső kisbusszal hazafelé tartó munkásembert" vagy az "apuci kocsiját vezető díszpinty hülyegyereket" módszer. Minden esetben nagyon meg vannak elégedve h épp ők azok akik felvesznek, és biztosak benne h senki más nem tette volna meg. Még szerencse h ilyen senki másokból meglehetősen sok akad stoppolóknak megállni éjjelente. És a legtöbbször elég egy-két elejtett mondat hidegben álldogálásról, meg fáradtságról, meg sanyarú kreatív egyetemista lány sztorikról amik leginkább a buszok kiszámíthatatlanságára reflektálnak, és már visz is haza a kedves ember egészen az utcánkig, vagy ha nem, max Szentendréig. Mily sanyarú is a sorsa az éjszaka Budapesten ragadással veszélyeztetett tizen-huszon-harminc-etc.. éves lánykáknak. Hisz SOHA SENKI NEM veszi fel őket.
Megbizonyosodni sok mindenről lehet. Van olyan dolog amiről többször is, mert a negatív dolgokal kapcsolatban általában nem akarunk hinni elsőre a bizonyságnak, holott már akkor tudjuk h igaz.
Ilyen például a " hogy érvényesülj lány létedre a művészetben" recept. Nyilván, több opció lehetséges. A legbeváltabb mégis az amit mindenki ismer. Elgondolkodtam rajta, h talán nekem sem ártana aktivizálnom magamat. A siker titka csakis a jó recept. Beszélnek itt mindenféléket kitartásról, küzdelemről, szorgalomról,törekvésről és hasonlókról. Ez tényleg nagyon szép. Csak kicsit olyan ez az egész h a pékségek közül is annak megy jól, aki a felfújt, 2 óra mulva száraz, légüres szarokat árulja, és nem annak aki a termékbe mindent beletesz. Tegyünk vagy ne tegyünk, ez itt a kérdés. Én egyenlőre teszek. Aztán majd alakul. Biztos itt is van olyan bizonyos arany középútnak nevezett valami, amire mindenki olyan rettentő büszke, aki megtalálja. Arról persze fogalmam sincs h jó-e az a középút, amire mindenki folyton hivatkozgat. Néha van egy olyan érzésem, h talán még senki sem találta meg. Mindenesetre én bevallottan nem vagyok a középutak embere. Sosem kerestem, így soha nem is találtam. De ez már egy másik téma, receptektől független.
Visszatérve a hátulról elmesélt sztorira. Szerintem a visszafelé mesélést nekem még gyakorolnom kell, akkoris ha még este, egy másik dimenzió képzelt falai közt egészen megvalósíthatónak tűnt. Viszont abban biztos vagyok, h sok-sok utcát fogunk mi még végigrandalírozni a világban. (Nehogy már bármelyik is középútnak tűnjön. Nemde, kedves randalír társak? ;)
Tehát akkor nincs is más hátra,mint előre! Libertad! Felicidad! Fuerza! Victoria! Anarquía! Belleza! Amistad! Santa Fe! - Kinek mi. Vagy az összes együtt. Viva la vida! ñ
Csók,
a lány
Minden bizonnyal.
-póréhagyma
-olaj
-tej
-paradicsom, paprika
-finom liszt
-gomba
-BÉRLET!
-napsütés :)
La vida de cada persona es como un montaje. Consta de elementos de todo tipo, héroes, acontecimientos mezclados. Nunca sabemos que será mañana. Sólo tenemos planes, pero los elementos de otros - que son casi totalmente independientes de nosotros - influyen estos planes nuestros. Nosotros también somos elementos que la hacen más colorado y estamos ubicados por casualidad, como las imágenes en un montaje o como las acciones de un happening artístico. Hay planes previos, pero serán modificados por otros efectos.
Participamos en esta Vida Happening todos los que vivimos en este mundo. El Mundo contiene otros diferentes mundos menores, estos también contienen otros diferentes mundos menores..etc..hasta que llegamos al mundo propio de cada una persona.
Existe un gran happening interminable, un gran cuento que nunca se finaliza, o podemos llamar un gran montaje con elementos innumerables..igual. Esto es lo que nos rodea y nosotros somos los participantes. No sólo nos rodea. La gente y todos los seres vivos y no vivos forman parte integrante de "gran happaning", cada uno tiene su propio pequeño cuento dentro que se influyen. La vida, un sistema sin planes exactos y sin explicaciones reales. ñ
Érdekes, h van pár olyan tárgy,
ami mindenkinek van,
mert mindenki vesz magának.
Érdekes, h van pár olyan tárgy ezek közűl,
ami ha mindenkinek van,
hát nekem is van.
Érdekes, h van pár olyan tárgy,
ami mindenkinek van,
tehát nekem is van,
de én sosem vettem magamnak.
Érdekes, h van pár olyan tárgy,
amit én mindig találok.
Érdekes h ezen tárgyak egy része
aztán sem vész el, csak gazdát cserél.
ñ
A realizált tervek. Úgy döntöttem MOST van az a pillanat, amikor a rumli az emberi tűrőképesség határát súrolja. Sajnos egy káoszos környezet azt idézi elő h én magam is részévé váljak, és asszimilálódjak az engem körülvevő állapotokkal. Az ember amugyis hajlamos a túlélés érdekében konstans paralelizmust kialakítani a körülötte levő világgal, és a változásokhoz mindig hasonulni.
(Most szólok, h csak nyugi, nem tervezek gyakran idegen szavakat használni az továbbiakban, csak szeretek ilyenekkel szórakozni.)
Szóval felszámolom a rumlit first of all a közvetlen környezetemben. Aztán pedig magamon, és félretéve az életemről alkotott montázselméletet, rendezem soraimat az elvégzendő feladatok területén. A montázs egy egészen csodálatos dolog, izgalmas, spontán, színes, de amit muszáj meg tenni, mert meg_kell_tenni, azt nincs mese, azt meg kell. Halogatni nem is érdemes, mert egyszer ugyis meg kell. Főleg h még a mesében is megteszik.
Az jár a fejemben, h még szerencse h jó nagy asztalom van, mert sehol máshol a szobámban nem férne el egy helyen süteményes villa, kinder figura, olló, ecset, toll, ceruza, ragasztó, cellux, kekszeszacskó, Magne B6, Oroszország és Ukrajna, szemöldökcsipesz, gitárpengető...
...webcam, gigantikus dobókocka, kihúzófilc, barackmag, indiai boltos apró elefántfigura, ja és persze monitor, egér és billentyűzet, Detti finnországi ajándékvodkája, cd, dvd, és hasonlók, róka és a holló meseillusztrációs vonalzó, névjegykártyák, kiürült macimézes flakon (a kupakja is megvan), trafó programfüzet, kábelek, töltők és társaik,
...
...érettségi bizonyitvány, csipesz, karkötők, nyakláncok, fülbevalók, a régi telefonom használati útmutatója,kés, filmtekercs, övtáska, lépcsőnjáró, útlevél, tus, napszemüveg, a4-es fekete karton, szórólapból hajtogatott legyező, fülhallgatóra való szivacs, spanyol napilap, sebtapasz... 
..papírfecnik fél évvel ezelőtti teendőkkel, telefonszámokkal és email címekkel, piros bohócorr, tavalyi dió, angolszótár, számlák, üveg zsiráf figura, jegyzetfüzet, hello kitty-s kitűző...
...origami nyúl, az elmúlt 3 év folyamán zhkra gyártott puskák, malacos öngyújtó, pez adagoló, karácsonyi csengettyű, könyvjelző, lepréselt páfrány (ezt nem értem, biztos nem az enyém), algopyrin, néhány könyv...ésatöbbi, ésatöbbi.
..
Játszhatnánk "megtalálod-e a képent?!-t.
Szerintem rendet rakok. Ez egy bölcsebb döntés. ñ
-Melegszendvicset kérek.
-De hiszen van kecskepörkölt a hűtőben!
-Bááá. Jesszus. A végén még elcsábulnék.
..
Azzal a szánt szándékkal érkeztem ma haza, h melegszendvicset fogok enni. Micsoda reménytelen próbálkozás ez az eltérítésre?! Próbálnám megérteni. Bár az is tény, h a hűtőnkben továbbra is csak ritkán akad bármi, ami számomra értelmezhető. A vajas-sós pászka szintnél mondjuk még mindig feljebb van.
A második szánt szándékom az volt h kicserélem a régi monitorom az újra, amivel ki lettem segítve. Kérdés már csak egy van. Mi lesz szegény régivel. Jó azt persze mondanom sem kell, h az új sem igazán új, ellenben a régi az aztán tényleg régi. A kontraszt köztük egészen döbbenetes.
És most látom h tényleg ma van telihold. Gyönyörűszép. Ha rá gondolok egészen sötéten mosolygok, ami nem szép dolog egy olyan embertől, aki esetenként fénynek vallja magát. Biztos létezik sötét fény is, másképpen ez nem lenne lehetséges. Az ilyen dolgokkal kapcsolatban mindig csak az jut eszembe, h de vajon hogy ábrázolnám? Képes lennék-e a megjelenítésére? Az nem kérdés h lehetséges-e, csak h képesek vagyunk-e ilyesmire.
Ma ismét megfigyelhettem a pocsolya-jelenséget. Egyszerűen nem tudom hová tenni a dolgot. Nem tudom megfejteni az okát. Talán majd valaki másnak előbb sikerül fényt deríteni rá.
A Margit hídnál a hévmegállóban folyton csöpög valami. Mióta először láttam a helyet, már akkor is csöpögött és feltételezem h korábban is. Talán mindig. Feltűnt, h az emberek félnek az ismeretlen eredetű pocsolyáktól, amik ismeretlen eredetű csöpögő vizek összegyűlésével képződnek.
Ha egyértelműen esik kinn az eső, akkor ezek a másmilyen kis pocsolyák fel sem tűnnek, mert külsejük alapján nem különböztethetőek meg a többi víztől. Ellenben ha kinn tök száraz idő van, és hét ágra süt a nap, az emberek gyanakodva méregetik az ismeretlen eredetből származó, összegyűlt kis vizeket, és a lehető legnagyobb odafigyeléssel kerülgetik őket. Ez nekem néha úgy tűnik, h tudat alatti odafigyelés, mintha valahol bennünk lenne mélyen, h "vigyázat! én, a Tudat Alatti felszólítom a járásban levő lábakat, h ismeretlen eredetű csöpögő vizekből képződő pocsolyákat elkerülni sziveskedjenek".
Talán azért tartanak az emberek ezektől, mert erősebbnek tűnnek a többinél, hisz akkor tűnnek ki a sorból, mikor az eső épp nem esik. Tehát biztos valami ördögi dolgot rejthetnek magukban, ha képesek pont akkor jelen lenni, mikor a szárazság uralkodik. És a legdurvább h rezzenéstelenül túl is élik. Talán sosem párolognak. Talán nem is vízből vannak. Talán maga a sátán, az ördög lakozik bennük h szemmel tarthassa pocsolya képében a világot. Az emberek automatikusan kerülik őket, mintha éreznék a veszélyt, de még csak a létük sem tudatosul senkiben.
Az igazság az, h ezeket a pocsolyákat az emberek úgy kerülik ki, h észre sem veszik őket és nem is tudnak a létezésüjről és nem is hajlandóak tudomást venni róla. Csak van bennük valami eredendő tartózkodás, és persze némi félelem. ñ
Megállapítottuk: Mi egész életünkben mást sem csinálunk, csak ülünk. Időnk nagy részét üléssel töltjük el. Ülünk a héven, az autóban, ülünk a parkban, ülünk a suliban, a munkahelyen, ülünk egy órácskát itt, két órácskát ott, kávéházban, folyósón, lépcsőn. A megÁLLÓkban is ülünk!! Ülünk a szgép előtt, a tévé előtt, az íróasztalunk előtt, az előtt h az orvos behívjon megvizsgálni. Az ebédlőasztalnál is ülünk.
Ha megkérdezik h mivel foglalkozom, lehet h azt kellene válaszolnom, h "tulajdonképpen időm nagy részében ülök". Vagy a kérdést kellene másképp feltenni, pl úgy h "mivel foglalkozol ülés közben".ñ
Végre teljesen összeállt a kép. Megértettem mindent. Megértettem, mert kezdem átélni. Az egész probléma egy másik szinten van. Egy olyan szinten ahonnan egészen viccesnek tűnik az egész. Eddig ezért nem tudtam kiszabadulni a körből, mert saját magamnak csináltam keretet, amin eddig nem láttam át és nem tudtam kitörni. Éreztem h az egész valahogy nem stimmel, de a keretek szemellenzőt csináltak nekem is. Rájöttem h abban a bizonyos körben a kérdéses személy sosem volt benne, mert ő már előbb megértette, amit én csak most értettem meg.
Küzdöttem h rám aztán senki se erőltessen kereteket. Eztán kinek a keretén nem tudtam átlátni? Hát a saját magamén. Tudom h az életben egy nagyon fontos dolog, h az ember tudjon elvonatkoztatni. A baj csak az h ez eddig nekem ezzel a bizonyos dologgal kapcsolatban nem sikerült. A keretek miatt. Milyen nevetséges. Tudom h időnként túl láttam rajtuk, de teljes egészében sosem sikerült, mert a megértésnek csak egy kezdeti szakaszában voltam. Most úgy érzem sokkal előrébb vagyok. Mindent értek, mindent tudok, és átérzem.
Átérzésben jó tudok lenni, ezert is fordul elő h időnként magam ellen cselekszem. Képes vagyok azonosulni a másikkal, sajnos néha túlzottan is. Most is sikerült, és megértettem. Sikerült a keretemen felülemelkedni, tudom h az egész másról szól, mint eddig ezt én gondoltam. Pontosabban eddigis tudtam h másról szól, csakhát a keretek... Örülök h végre sikerült túl látnom rajtuk, és körön kívülre esnem. Ez itt egy egész más világ. Ez az egyén sztorija. Nincs olyan Mi történetünk, Ti történetetek, és az Ők története. Csak és kizárólag a saját. Nincs olyan h ő vagy én, nincs olyan h mi vagy ti. Ilyen helyzet nem is létezett sosem. Csak is az én kell h létezzen. És ha ezt valaki el tudja érni, akkor körön kívül lesz, felszabadult lesz, nyugodt lesz. Megkockáztatom h boldog is lesz. Hmm.
Mióta rám tört a felismerés így teljes egészében, azóta nincs is semmi bajom. Tudom h senki más nem lényeg. Úgy kell annak, aki bezárja magát. Érzem h most így sokkal előrébb tartok, és szarnak tartom h eddig nem éreztem át. Érzem h így lesz csak igazán enyém a Világ, és ebben a Világban lehet találkozni hasonló emberekkel. Sajnálom h eddig nem vettem észre h a kereten kívül van az igazi Világ, és vannak olyanok, akik már kiszabadultak, vagy legalábbis igyekeznek. Bár a kiszabadult ember figyelmeztethetett volna intenzívebben is, mikor érezte h kezdem kapizsgálni hogy is van ez az egész. Nem számít, magamtól is rájöttem. ñ
Absztrakt hely ide, másik dimenzió oda, tervben van Peru, mint következő célpont. A realizálás persze még várat magára, de igyekszem egyre közelebb kerülni hozzá.
Peruban a láma szent állat. Olyannyira h az utak mentén nem a lombhullató erdők kedves állatkája a szarvas látható a vadveszélyt jelző táblán, hanem egy LÁMA. Vigyázz! Láma!
Bele sem merek gondolni h mi történhet ha valaki esetleg véletlenül elgázol egy Lámát. :O ñ
Csodálatosan szép csillagos volt az ég tegnap éjszaka, és hogy ezt honnan tudom? Csak nem onnan h fenn voltam negyed 5-ig a hülye proyecto írás miatt?! És aztán meg 6:30kor kellett kelnem. Ez valódi borzalom, de legalabb megcsináltam amit kellett.
De abban is biztos vagyok h a következő szavak bármelyikétől egyszerre kapok síró és röhögőgörcsöt, ha valaki kimondja. Mert az már tényleg abszurd h a legelső órától kezdve mindig elhangzik, nem is egyszer Sp Modern Irodalmon h Ana María Matute, obras unamuniales, metacuento, forma metaliteraria, ficción, abstracto, autor y lector oculto, agonía, preguntas ontilógicas y filosóficas, monodiálogo. Rémes! Egy csop társam azt mondja nekem óra közben h esküszik h átírja profesora Gerse nevét az órarandjében és a telefonjában Meta-Gersére. :)
A sok fikció miatt meg mindig eljön az a pont amikor már a szó gyakori előfordulása miatt is csak nevetés tud környékezni mindannyiunkat, főleg mikor eljön a "najó, én ebből semmit nem értek..semmit nem értek.. SEMMIT NEM ÉRTEK. Jaj, gyerekek, hát ennyire nehéz ez?-kérdezi. IGEN! ENNYIRE!
Ennyire nehéz megérteni mi is az ami bennem félrecsúszott. Hát kell-e nekem még ezek után absztrakt boldogságot, és nem csak absztrakt boldogságot, hanem absztrakt tartózkodási helyet is keresnem? Sajnos kell, és igen, ennyire nehéz ez. Sokkal nehezebb mint hinnénk. Rájöttem ugyanis, h azert mind1 h hol vagyok, h "Szentendre, Battyány-tér, vagy ötödik kerület, vagy BCN", hiába, mert nem a konkrét hely a fontos, hiába megyek én el akár Peruig, mert akár itt is maradhatnék. Azert mind1 h ott van-e valaki mellettem, x vagy y vagy xy is, mert valószínűleg nem a konkrét személy a fontos. Valami más "metacuento"-ban kell mindezt keresni, ahol a novella elemei egy más síkon mozognak, így hely-idő-résztvevők szerepe megváltozik. Bennem, és nem rajtam kívül zajlik, így ott is kell megtalálnom. Pl egy bennem lévő Másik Dimenzióban. Csak ez vezethet lelki üdvhöz. A szebb és boldogabb jövőhöz. És igen, ez ennyire nehéz. Néha megérzed a közelségét, néha meg nem. Néha átkerülsz és néha meg nem. És nem tudod irányítani és nem tudod h akkor miért kerültél át máskor pedig miért nem. Igen, ennyire nehéz. És még ennél is sokkal nehezebb.
Pedig Meta-Gerse hogy örülne ha látná h most itt erről írok, azt gondolná, "Igen, végre megértették". Igen, megérteni eddig is megértettük. Nem megérteni, megélni ennyire nehéz. ñ
