Metrón olvas.

-Bocsi h megzavarlak, de ciripel a telefonod.
-Őőő, mivan?!?!

És tényleg.

Vannak furcsa dolgok, amik körülvesznek. Az emberek nagy része ügyesen palástolja a körülvevő furcsa dolgokat. De ezt igazából nem értem. Miért?!

Például itt van a könyökömnél egy barackmag. Ez igazán furcsa.

Annyi olyan dolog van amivel sehogy sem tudok elszámolni, és amit sehová sem tudok tenni. Nem kapcsolódnak, nem érthetőek, semmilyen megközelítésből sem magyarázhatóak. És ezeknek a dolgoknak a száma csak növekedhet. Hm.. vagyis nem is tudom. Helyreállnak, de csak idővel, megfelelő távolságból. A saját korodat sem ismered soha, mert benne élsz, csak majd távolabbról, egy tisztes kis távolságból. Akkor majd áttekinthető, és letisztult lesz minden forma. Mindenről pontosan tudjuk h hol a helye, kiesnek a lényegtelen tényezők. Az akkori jelen szempontjából lényegtelen tényezők. Hm..Hát persze, mert amiből nem következik semmi, az lényegtelenné válik és eltűnik. De hiszen minden attól függ h mi mit teszünk fontossá. Akkor valahogy mégiscsak átlátjuk a jelent. Semelyik tényezőt sem kellene lényegtelennek hagyni. Vajon miért nyer az egyik tényező a másikkal szemben? Mitől lesz valami lényegtelen. Mégiscsak kezdem úgy érezni h ez nem csak az egyes emberek saját döntése. Ez több ember hasonló döntése. Egynél több emberé, akik hasonlóan döntenek, vagy legalabbis a tényezők közül közelállókat választanak. Ezek formálódnak egy nagy jövővé. Amit meg nem választ senki, vagy esetleg csak egy ember, ez nem tudom h hogyan maradhatna fönn a visszatekintős jövőben is. Valahogy így teremtjük, formáljuk mi közösen a ránk váró jövőt.

A múlt csak a jelen tükrében értelmezhető, a jelen meg csak a jövő tükrében. Azért ebben még nem vagyok egészen biztos. Hát talán majd a jövőben rájövök h most a jelenben igazam volt-e.XD

Olyan ez az egész mint mikor estefelé ősszel leszáll a köd. Amik közel vannak, azokat egytől-egyig látod, minden kis tényezőjükkel együtt. Színre, formára pontosan minden ott van körülötted. Minél távolabb nézel, annál inkább csak a fontosabb körvonalak maradnak láthatóak. Csak a meghatározóbb, élénkebb színek, egy-egy élénk pontocska, vagy az amikből sok van, és egy nagy felületté összeolvadva jelennek meg. Ez már nem is csak egyszerűen levegő-perspektíva, hanem köd-perspektíva. Ilyen lenne a múlt? És a ködben hol a jövő? Ajjaj, na ezaz amit csak mi képzelhetünk el, a jövő nem lehet jelen. A múlt jelen van a jelenben, és a jelen is a jelenben, és a jövő pedig... a jövőben talán a jelen van jelen, mert akkor az lesz a múlt. Ok, és akkor hol lehet a jövő? Bennünk? ñ