A Tűz

"Day by day, watching you disappear
Wishing that you were still here beside me
On my own, swimming against the tide
Theres nobody on my side but your memory

Kellenek a kis mellékutak (haha, mellék-kutak), a félreeső dimenziók. Annyira jó h léteznek. Kellenek, Nekem nagyon-nagyon kellenek. A főutak ridegek, konganak az ürességtől, itt meg nyugodt, otthonos hangulat van. Mint mikor télen bemész a lakásba és meleg fények vannak, és ég a tűz. Olyankor hiába vesz körül az ablakokon kívülről a jégvirág. Örülsz h ott benn lehetsz, ahol senki sem bánt, ahol nem kell küzdened a hideggel, a jéggel, és ezer ruhát felvenned h védd magad, és még úgy is fázol. Nagyon hiányzott ez. Én nem vagyok tél típus, csak ál tél típus voltam régen sokáig, de mióta tudom h az nem vagyok, azóta nem tudom h mi vagyok. Az csak egy magamra húzott álca volt. Könnyebb volt hidegnek lenni meg elutasítónak, bár legbelül égett a tűz, és maradt még parázs h mikor rájövök, akkor újra lobbantsam. Még szerencse.

Then you'll rise right before my eyes
On wings that fill the sky
Like a phoenix rising
Like a phoenix rising

Itt is parázslik még a tűz, barátságos a hangulat, fogadnak a boldogság-jelzőlámpáim, amiket legutóbb itt hagytam. Itt egész más.

Wings on fire, tearing into the night
Screaming into the light of another day
Carry me out the hurricane
Into the smoke and flame and we'll fly away

Most nem a kopasz cenzorról van szó, meg a megfigyelésről. A megfigyeléssel ki lehet békülni és össze lehet férni a kopasz cenzorral kompromisszumok megkötése után. Most jegekről meg tüzekről van szó. rettentő rosszul éreztem ott magam, és ha jól sejtem érződött a vergődés, a bejegyzésről bejegyzésre egyre fokozó vergődés. Nem tudok újat mondani-jaj-jaj, nem tudok más lenni -jaj-jaj, nem tudom mit kell tennem -jaj-jaj, nincsenek mondataim- jaj-jaj, mindig minden ugyanaz -jaj-jaj, azzal sem kell törődni h nem kell vele törődni-jaj-jaj, az is unalmas h unalmas -jaj-jaj. Meg hasonlók. Kicsit eluralkodott a pánik, a káosz.

And we'll rise right before their eyes
On wings that fill the sky
Like a phoenix rising
Like a phoenix rising

Na ezek a zsákutcák. Nem mellékutcák. Saját zsákutcák. Ráadásul olyan zsákutcák, amiket ki akarok fordítani, h minden lehetséges módon körbejárhassam, hátha van tovább. Nem, a zsákutca azert zsákutca, mert nincs tovább. Ilyenkor kell valami tejesen más, teljesen új út. Egy kisebb mellékutca akár. A kiforgatott, elhasznált zsákutcák elhagyása. Ha az ember jól csinálja, napról napra okosabb lesz, mert minden nap tanul valamit.

Higher, higher, hear the thunder roar from above
Fire, fire, fire makes me whole

Ma nagyon jól esett h Sz. írt Nekem. Magától, azert mert érdeklődött hogylétem felől, és nem azert mert bármit is akart. És ez esett a legjobban. Elmesélte h most épp el van utazva, és látszott rajta h tényleg mennyire megváltozott. Rájöttem h én húztam rá a hülye-barom szerepét, aki csak meg akar dugni és biztos sosem szeretett. Mert nekem így akkor könnyebb volt. Gondolhatnánk h attól még h most megpróbált ugy csinálni h nem ezert ír, attól még ugyanazt akarja. De nem, mert ő mondani szokta, ha akarja. Ő tényleg nem egy bonyolult ember, a kapcsolatunk meg olyan h abban már feleslegesek a kertelések. Szóval köszönöm Neki, jól esett, főleg Tőle.

Into the smoke and flame and we'll fly away
And we'll rise right before their eyes
On wings that fill the sky
Like a phoenix rising
Like a phoenix rising

Még az is lehet h ezek után újra beleesem a csapdába, őhm, a csapdájába, vagyőő a csapdámba, najó: csapdánkba. Főleg h betettem a Főnixes számot ismétlősre, amire már rég volt példa. Lehet h csak nosztalgia, de jó érzés. Persze h nyálas, de mióta zavar engem ilyesmi? Talán sosem zavart. Ez is egy ilyen csakazértis dolog volt "ússzunk csakazértis nyáltengerben, mert azt sokan gáznak tartják, aki meg nem az meg tényleg gáz, mert nem veszi észre h benne úszik". Jó ez a szám. Rengeteget sírtam rajta tömegközlekedés közben. Egész pontosan nem a számon, hanem azon amit jelent nekem.

Wings on fire, tearing in to the night
And we'll fly away"

Ez olyan Jethro Tull-hoz hasonló dolog, de mégis egészen más. A Fény is egy dolog, A Tűz az egészen más. ñ

Hogy hol a boldogság mostanában?

Minden bizonnyal van - vagy legalábbis volt - pár a jelzőlámpákon.

Úgy örülök h sikerült előásnom a tavaly augusztusi nagy hírt, miszerint az autósok boldogságba ütköztek már a legközelebbi budapesti jelzőlámpánál. Szívesen lettem volna akkor autós. :)

És hogy mit is csináltam én akkor?! Emlékeim szerint azon dilemmáztam h ki menjek-e  a Szigetre ex-BB nélkül vagy sem. Mivelhogy Ő nem akart. Én meg erre ugy reagáltam h bosszuból csakazértis kimentem. És milyen jól tettem. Biztos bántam volna, ha kimarad. Amit szeretnél azt mindig tedd meg, különben ítéletnapig pöröghetsz rajta h "mégiscsak meg kellett volna tennem". Hát igen, nagy igazság ez kérem. Ez a KELLETT VOLNA, mennyire utálatos szókapcsolat. Gondolni sem jó olyan dologra amivel kapcsolatban az embernek ez eszébe jut. Rrrrrr.

Picasso rózsaszín korszakának befellegzett.

Úgy döntött h átáll a vörösökhöz. A mai napon eljött rózsaszín korszakával való végső leszámolás ideje. Ezt úgy kívánta megvalósítani, h menthetetlen vágyat érzett az átvodafonizálódásra, és engedett a vágynak. Jöhetett volna kék korszak is, de ez a szín közel sem elégítette volna ki egyre magasabbra törő igényeit. Mert h igények azok vannak. Főleg egy 1600 Ft-os telefonszámra, amit csak a vörösöknél kaphatott meg.

A saját magammal kapcsolatos káosz-vonzó-elméletemet csak fokozta, h amint megkaptam, tűzriadó volt a nagyáruház épületében, és mindenki sprintelhetett kifelé, és voltak tűzoltók is meg minden. Hiába mondtam a számosztogatónak h csak nyugi, ez biztos miattam van. Nem feltétlen én teremtem a káoszt, de ahol megjelenek, ott biztos h van. Persze aztán mondtak olyasmiket, h ez csak próba, tékitízi. De a káosz attólmég káosz.

Érdekes fordulat, h nem csak a vörösök oldalára álltam át, hanem a Nokiásokéra is. Előkerült a mindent befogadó téglafon, ami remélhetőleg majd elhozza számomra a lelki üdvöt. Egyébként biztos h ez csak valami véletlen, de már régóta van egy olyan érzésem, h a Nokia, és a Nikon használóknak a halmaza, egy elég nagy közös metszéspontban egyesül. Én voltam a csakazértsemnokiás, de aztán lett úgy 5 éve egy Nikonom, most meg egy Nokiám. Milyen fura. Vajon mindenki így végzi?

Majdnem el is felejtettem. Hozzájárulok még egy - már amugyis széles - tábor bővítéséhez. Csatlakoztam a Minimum Két Telefont Maguknál Hordó Emberek Táborához. Bár az egyiket nem is kéne telefonnak venni. Mondhatnánk rá h karóra, vagy naptár, vagy vekker, esetleg rosszminőségű fényképezőgép vagy kamera. Talán lehetne még határidőnapló, vagy számológép. De semmi esetre sem telefon. Ez a szó azokat az elektromos készülékeket illeti meg, amikkel tudunk hívást kezdeményezni, vagy minimum fogadni. Esetleg még üzenetet is küldhetünk és fogadhatunk, ha nagyon szerencsések vagyunk. Tehát amikkel kiválthatunk vagy fogadhatunk valamiféle kommunikációt. Hmm. Most jut eszembe. Fényjeleket tudok vele küldeni. Bocs, akkor hazudtam. Alkalmas a kommunikációra. Világért sem bántanám meg.

Új Szám, Új Élet, lehet nálam jelentkezni érte. ñ

**Hát ilyen az élete a lánynak. Rögös (és pókos, legalabbis a szoba).**

Különben nagyon érdekes érzés mikor eléd raknak 5-6 kis pakkot és akkor most válassz ki egyet melyik szám kell. Olyan mintha valami sorsszerű, meghatározó döntés lenne, amitől sok minden függ.

Blogot írni jó. Nem blogot írni meg mégjobb. Olyan blogot írni ami nem blog, legeslegjobb. Blog nélkül írni is jó. Én pl kifejezetten szeretek. Mondták is már h ez biztos valami grafomán dolog lehet nálam. De mit számít. Grafomán vagyok, meg skizofrén, meg hipohonder, meg szeretem az Abbát, és a Tankcsapdát is. És azt is szeretem ha rámfekszenek. Csupa jó szokás. Hehh..

És a legjobb az egészben h mindegyiket meg tudom magyarázni, jó magyarázkodó módjára.

Skizofrén pl azért vagyok, mert pl most is két dimenzióban létezem, és annyit készítek magamnak ahányat csak akarok. És ennek még örülök is. A tavalyi év egész folyamán skizofrén voltam, mert nem csak h két életem, de két viselkedésem is volt, amik tökéletesen ellentétesek és kizáróak egymással, és mind a két szerepben brilliánsan alakítottam. Olyannyira h még énis elhittem magamnak. Még szerencse h ezzel leszámoltam, sajnos csak"jobb később mint soha" módon sikerült. (De a konkrét sztoriról csak személyesen vagyok hajlandó beszélni, szóval ha vkit érdekel, akkor érdeklődjön, bár lehet h jobb ha nem.) Szóval akkor állapítottam meg h kezd súlyos lenni a helyzet. Fogalmam sincs hogy bírtam. Valószínűleg elég rosszul, mint az a kiváltott hatásokból kiderült..Hogy kit csaptam be? Hát nyilván magamat. Mások becsapása kevésbé tragikus saját magad számára.

A hipohonderség meg pl abból ered, h sokat voltam beteg, és mostanra már képes vagyok bemagyarázni magamnak. Ahogy látom valami kis előszelét az esetleges betegségnek, már elkezdek agyalni h vajon hogy előzhetném meg?! Ami persze nem rossz dolog, egy konkrét betegség esetében. De ha lefordítjuk ezt az egészet pl teszem azt arra h: sokat csalódtam, és képes vagyok bemagyarázni magamnak, h megint csalódni fogok, akkor ahogy látom valami kis előszelét az esetleges csalódásnak, már elkezdek agyalni h vajon hogy előzhetném meg?! Létezik-e esetleg vmi ellenszérum. Felejtés-pirula meg Másik Dimenzió -kapszula, meg társai. Ja igen, Delete-bogyó. Ezt elmondhatom mondjuk hazugsággal behelyettesítve, vagy akármilyen negatívummal. Jól el lehet vele szórakozni. De akkor hol marad a hit, a bizalom és társai.

(Jaj, jut eszembe, ma megtudtam egy hasonló cipőben járó csop.társamtól, Á.-tól, h az algopirin, amit én olyan előszeretettel fogyasztok, kinyírja a vörösvérsejteket, ami nagyon nem jó abban a tekintetben, h vérszegény vagyok. Minden nap tanul az ember. Hát akkor majd ennek utánanézek, és esetleg átszokom pl a Quarelinre vagy a Saridonra, ami meg mondjuk a gyomromnak nem jó.)

De egyébként nem volt ez mindig így. Emlékszem h nemrég még bohón azt válaszoltam ha fájt valamim, h én nem szedek soha gyógyszert, kösz nem kell. Ráadásul csak akkor folyamodtam arra h bevegyem, mikor már fennállt a baj. Kitudja melyik a jobb. Mindenki volt egyszer fiatal és tudatlan.

A többi dolognak is meg van az oka, nyilván mindennek meg van az oka. Miért is ne lenne?

Szóval a blogok.

"Blog az egész világ és blogger benne minden ember"

Ez így igaz. Bár én gyakran azt gondolom, h az egész világ egy nagy hamutál, mi vagyunk akik telehamuzzuk, és majd mi is égünk benne el. Régebben mindig el akartam repülni, mikor lehetetlen helyzetbe kerültem. Mostanában érdekes, de inkább felgyulladnék. Csak úgy magamtól, spontánégés, vagy az is jó lenne ha valaki felgyújtana, és úgy égnék el mint a haj, csak egy lobbanás és kész. Kiskorom óta biztos rájöttem h nincsenek szárnyaim. Elrepülni egészen biztos h nem tudnék. Megoldásnak még ott lehetnek a dimenziók is.

Hamutál-világkép. Elégünk mint a cigaretták a hamutálban. Amit előtte persze gondosan telihamuzunk. Mi mindannyian folyamatosan égünk. Elég durva. 36 fokon éget az élet. (Az utóbbi mondatot nem én találtam ám ki, én sajnos nem vagyok ennyire szellemes. Auróra énekli. Igen, régebben szerettem az Aurórát, micsoda ciki, nemdebár?!)

A hamutál persze arra van h belehamuzz. A világba is belehamuzik minden ember, jó és rossz értelemben egyaránt. Otthagyjuk a nyomunkat akarva vagy akaratlanul. Mindenféle nyomot. Camel nyomot meg Szofi nyomot meg Pall Mall nyomot (Ez itt a reklám helye! A Lány ezeket szívja, lehet venni! Nagyon egészséges! Égj és Hamuzz nyugodt szívvel! Károsíts és károsodj! Kínálj meg másokat is, nehogy vki kimaradjon!) Ha meg valami még ki is ég a parázstól, az meg aztán már igazán nagyon érdekes. Az aztán az igazi nyom. Ott hagy a legnagyobb nyomot, ahová nem kéne esnie (pl hamutálon kívülre).

Szóval ha nekem vki azt mondja, h "Jaj, ode ne hamuzz!" v "Ne oda hamuzz". Akkor számíthat a mostanra állandósult válaszomra: "Ugyan már! Hisz az egész világ hamutál! Nehogymár pont ide ne hamuzhassak! Hamuzz inkább Te is velem együtt." ñ

Kicsit utánanéztem, nem bírtam ki.. Kíváncsi voltam, mi mióta is vagyunk BOLDOGOK. Így a szó szoros értelmében. Mint láthatjuk, nem tudjuk, h mitől vagyunk boldogok. "Belső fejlemény". "Ismeretlen eredetű". Egészen érdekes. Ki lehetett legelőször boldog, h ezt kellett mondania?! És mi komolyan azóta keressük a boldogságot?? Még egy nyamvadt Etimológiai Szótárban is?! Még szerencse h néha nem csak keressük, hanem találjuk is. Én épp most találtam egyet. ñ

Boldogság az @rc - on.

FLuxa quidem, et vana in nostrâ sunt omnia vitâ:
E Lachesis pendent omnia nostra colu.
Quam cito bullatae pluvius tumor interit undae,
Tam cito certa obitus cuilibet hora venit.
 

D. mondta, h csak egyetlenegy olyan kérdése van, amire igazán kiváncsi: Mi a művészet, illetve ki a művész?

Ez egy olyan kérdés, amire mindenki a saját véleménye alapján tud válaszolni. Nemigazán találunk rá mindenre kiterjedő, általános magyarázatot, ami mindenki szerint helyes. persze a Bevezetés a művészettörténetbe órán próbálnak az emberek fejébe verni valamilyen általánosan elfogadott v legalábbis elfogadHATÓ magyarázatot, több kevesebb sikerrel. Ilyesmivel egyetemeken gyakran megpróbálkoznak bizonyos kényesebb témákat illetően, de mivel az ember már nem kis hülye, tisztában van vele h ilyen esetekben nem az oktató magyarázata a helyes, de a vizsgán mégis azt kell/ajánlott visszaköhögni. Így van ez az Okosok világában.

Nekem a kérdésre válaszként rögtön az jutott eszembe h "homo bulla". Ami persze inkább igaz a boldogságra, mint a művészetre. De a "mi a boldogság" kérdésre is csak hasonlóféleképpen tudunk válaszolni. Kinek mi a boldogság? Kinek mi a művészet? Helytálló a homo bullás magyarázat, de nem teljes. Ezekre tökéletes magyarázat nincs. Tökéletesség meg amugy sincs, hiába keresi mindenki. Hehe.

Most nagyon örülnék,  ha nem a Hermelines Hölgy gellérthegyi lakásán lenne még a tavalyi itáliai reneszánsz jegyzetem, és Białostocki Művészet és Vanitas c. tanulmánya. De a "homo bulla" lényegére persze igyis emlékszem, csak szerettem volna még okosabbnak tűnni...De amit egyszer már tudtam azt teljesen nem felejthettem el...hát nem is.

Homo est similis bulla = Az ember egy buborék, vagy Ember a szappanbuborékban. Ebből a megállapításból ered a homo bulla ikonográfiai típusa. A visszatérő képi motívum egy buborékot fújó puttó. Így ábrázolták az emberi értékek múlandóságát. Az értékeink illúzióját. A művészet, a hit, a szeretet, a kitartás, az őszinteség, a boldogság, a gyűlölet, a szenvedés... mind, mind, mind egy-egy homobulla. Épp úgy mint a megfestett kép, a felépített templom, vagy bármi más. Minden amit megteremtettünk magunknak. Múlandóak, illúziók. Nem azt jelenti ez, h ne lennének igazak. A fényképpel is egy múló illúziót igyekszünk megörökíteni, amit nem akarunk h elvesszen, amit meg akarunk tartani magunknak. Valójában hiába. Az ember sosem tudja megfogni a homobullát. Hol vagyunk mi ahhoz?? Ránézel a képre, és mit látsz? Keretbe zárt másolatot, elmúlt érzést, szituációt, ami nem lesz többet úgy. Mert mint kedves Quimbynk is megénekelte "Ami egyszer volt, újra nem jön el". (Homo bulla motívum a Quimbynél :D:D:D) És egyébként meg mi lesz a fotóval később? Önmaga is egy homo bulla, nem csak a bezárt pillanat.

(**Megjegyzem, ez most tudom h nem vág ide kicsit se, de kib**szott sok pók van a szobámban és nagyon undorító. Mindegyik az a kis frissen kikelt átlátszó fajta. Brrrrr.**)

"Miért szeretjük most mi egymást?" - kérdezte tőlem.

Persze, vissza kellett volna kérdeznem, h - "Miért?? Mi most épp szeretjük egymást? Te szeretsz engem? És ugy gondolod h én szeretlek Téged?" - de szerencsére nem tettem. Mégis mit lehetett volna válaszolni erre?

"Mert jó." - mondom én - "Most szeretjük, aztán sajnos elmúlik, mert törvényszerűen el kell h múljon." - És ez persze sajnos nem rendes válasz a kérdésre. De valahol mégis az.

Hogy miért szeretjük most mi egymást? - Az egésznek a hangsúlya a "most" -on van. Az egésznek a hangsúlya a pillanatra irányul. Nem a "szeretjükön" van, nem azon h "mi" és nem azon h "egymást". A "most" a lényeg, én tudom. A kérdés hangozhatott volna akár ígyis: "Szerinted miért szeretjük most mi egymást, és máskor miért nem szerettük, vagy mondjuk holnap miért nem fogjuk, és valamikor máskor miért fogjuk újra?" Ebben a pillanatban miért szeretjük éppen egymást, és a következőben meg esetleg miért nem?"

A válasz mégis helyes. Most szeretjük mert jó, aztán majd másképp lesz. Aztán megint így, ha épp így kell legyen. A homo bulla nem pozitív, nem negatív, hanem a léte egyszerűen csak törvényszerű. Szomorú h törvényszerű? Igen. Tehát nem a Homo Bulla szomorú, hanem az h törvényszerű.

"Miért szeretjük most mi egymást?" - kérdezte Ő akkor tőlem.

"És, hát miért is szerettük akkor mi egymást?" - kérdezem én most magamtól.

Mert Homo Bulla.

A szerelem boldogság, a boldogság pedig homo bulla, akkor a szerelem is homo bulla. Nem lep meg. Vagy a szerelem mégis szomorúság? Nem, a homo bulla nem szomorúság. A szomorúságot a homo bulla törvényszerűsége okozza.

Tehát:

"Gabi, szerinted mi a szerelem?" - kérdezte Ő.

"Szomorúság." - vágtam rá akkor habozás nélkül. (höhö, habozástalanul :))

"Érdekes, sokan ezt mondják. De szerinted miért?"

"Mert ha szerettem, mindig fájt. Az is igaz, h akkor éreztem csak igazán milyen is az, szeretni."

"De nem mindig fáj..."

"Akkor biztos te még nem szerettél igazán. A szerelem akkor fáj csak igazán, és akkor igazán igazi csak, mikor egyik félről elmúlik. Az az igazi szerelem. Az akkor mindkettőnek fáj. Egyiknek mert elmúlt, másiknak mert nem. Ebben a helyzetben gondoltam azt, h akkor inkább jobb ha én nem szeretek soha többet. Nem szerethetek, mert ha szeretünk, az fáj. És miért fáj? Vagy mert elmúlt, vagy mert nem múlt el, de a másiknak elmúlt.

"Akkor ki a boldog? Aki már szeretett vagy aki még nem?"

Ez a beszélgetés még régebben volt. Akkor nagyon nem tudtam erre válaszolni. Aztmondtam h is-is és sem-sem. Mostmár kicsivel többet tudok. A szerelem boldogság, és nem fájdalom. A fájdalom az a homo bulla múlandósága. A múlandóság fáj, nem a szerelem. Nem az illúzió, nem az emberi érték, hanem mindezeknek a múlandó mivolta. A rossz h elmúlik, h már nincs. Tény, h attólmég fáj ami fáj. De az is igaz h mindig van újabb és újabb homo bulla, ami miatt fájhat a fejünk.

Nekem most pont ilyen a holnapi Délamerika Irodalma 1 gyakorlat.. Amire most épp olvasnom kéne Hernán Cortés-ról, meg az Inka Birodalomról, ami -hozzá kell tegyem- ékes homobulla példa. Mi lett a birodalomból? És Hernán Cortésból? Hajjajajj...

Azért van ebben vmi borzasztó h körülnézek és rengeteg homobullát látok. Mindenütt rengeteg kis puttó rengeteg kis és nagy buborékkal. Talán jobb is nem belegondolni. És milyen ironikus h szidtam a jókis művtörit meg az egyetemet, h mindenfélét belemagyaráznak az ártatlan diákokba, pedig vajon honnét vettem ezt az egész homobulla dolgot? Kicsit talán jobban kéne vigyáznom. Lehet h arra megy ki a játék h megőrüljünk. Biztos a tanárok is ezért bolondok, mert még az ő tanáraik bolondították meg őket. Az is igaz, h aki nem gondolkodik, valószínűleg nem bolondul meg, de ugy meg milyen már leélni egy életet. Boldog tudatlanságban. "Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa". Énis boldog vagyok, mert mindig "csakazalényeghlegyélboldog". Egész másképp látom már a dolgokat, mint akkor régebben. Boldognak kell lenni a pillanatban, bármi is történik tudnunk kell, jön majd újabb pillanat. Semmi sem hazugság, semmi sem valótlan. A boldogság mindig ittvan. Boldog az aki ad, boldog az aki kap. Mindig "Csakazalényeghlegyélboldog". 

Egy gond van csak:

Jaj, rengeteg puttócska, jaj, sok-sok buborék...

Egyébként kisebb keresés után találtam valami kis összefoglalót a homo bulla motívumról. Itt. ñ

Ha már itt tartunk. Timár Mihály egyébként is angyal lehetett, Ő is olyan Lucifer-féle. Veronika lehetett a fény a sztoriban, és akkor ugye még ott volt a macska, Nárcissza. :)

Kár, h ez a kép olyan 2005 körül készült, mikor még csak a telefonomon volt digitális kamera. És kár h most nincs türelmem előkeresni, és újra lefotózni. De ki fogom cserélni idővel egy kevésbé pixelesre, ezt megígérem. ñ

Minden teremtett dimenziómban amibe átkerülök, az a jó, h ha nem érzem jól benne magam, vagy megunom, akkor simán átkerülhetek egy másikba, és aztán, ha akarok, akkor vissza az előzőbe, vagy megint egy másikba.

Persze ez sem egy blog. Ez egy Másik Dimenzió. A Dimenziók legkevésbé sem blogok, de tűnhetnek akár annak is.

Rettentően fárasztó úgy írni, h közben folyton a saját gondolataidat kell cenzúráznod. Vagy azért h ne vegye senki célzásnak, vagy azért h annak vegyék.  Ebbe tényleg bele lehet őrülni. Főleg h ha messzemenő következtetéseket vonnak le olyan egyszerű szavakból is h szotyi, meg hajgumi meg gesztenye. Hát mer az ember akkor már bármit is írni? Tisztában vagyok vele h mindig minden összefügg, és azzal is h szándékosan fenn lehet tartani összefüggéstelen állapotot is. De mindkettő fárasztó. Rossz ha az "agyamban kopasz cenzor ül". Az meg mégrosszabb, h ha a blogomból következtetik ki a hollétemet. Az ok érthető. De az meg milyen már h azért írjak v azért ne írjak, h ez vagy az azthiggye h itt vagyok vagy ott vagyok, vagy seholsem vagyok. Ez így nagyon nem jó. Írni nem ezért kell. Szóval most egy kicsit kimaradok a játékból. Eddig egyértelműen benne voltam, de most egy pici időre szeretnék egy kis nyugalmat.

Ezért most Másik Dimenzióba száműzette magát a nem-blogger-lány, ahonnan a visszatérés egész biztos, de az ideje egyenlőre nyitott.

Tudjuk jól h Che Guevara is bujkált, de aztán visszatért és véghezvitt mindent. Nem szégyen a bujkálás, abban az esetben, ha saját magunkat száműzzük. Menekülésnek tűnik, de nem az, mert már a távozáskor biztosak vagyunk a visszatérésben. Ha mások száműznek, akkor az kitoloncolás, és ha akarsz sem térhetsz vissza. Mondhatjuk ugy, h abban az esetben a visszatérésed nem tőled függ. Ha száműzetésbe költözünk, akkor olyan mintha időt kérnénk, vagy egyszerűen csak arra van szükségünk h elüljön körülöttünk a vihar. Úgy tervezzük meg a visszatérésünket és visszatérésünk idejét, h sokkal jobb legyen minden, mint volt.

Egyébként Timár Mihály is saját magát száműzte a Senki Szigetére. Tudta h vissza kell térnie, de szüksége volt egy másik dimenzióra a túléléshez. Az már egy másik dolog, h a végén ott is maradt. Nyilván nem érezte elég jól magát az eredeti dimenziójában. Bár... akár ott is kezdhetném, h mi az h eredeti?? Lehet h csak az eredetibe van igazán visszaút, és Timár esetében akkor az eredeti dimenzió, a sziget. Azért maradt ott. Sikerült visszatérnie. (Jó, akkor én most biztos lettem benne h a sziget neki az eredeti, szóval ezt vehetjük egészen tuti biztosnak is. Csak sajnos sokmindent kell bejárnunk mire nyugodtan visszatérhetünk. Szar ügy, ha valakinek nem épp egy ilyen sziget az eredeti dimenziója, és nem tud rá visszatalálni. De még az is lehet h minden ember egy ilyen szigettel születik, csak nem elég ügyes h visszataláljon. Nem akar, nem mer, vagy bizonytalan...)

Olyan dolgokról szeretnék írni, ami nem függ szorosan össze a körülöttem zajló dolgokkal, csak áttátelesen (mivel h a körülöttem zajlók váltják ki őket..). Saját megfigyeléseket, olyasmiket, amik közelebb visznek magam és mások megismeréséhez. Ez sajnos úgy nem nagyon ment már, h az volt az érzésem, h olvasóim csak azért olvasnak, h vajon Ők mikor és hol fognak szerepelni. Vajon milyen kontextusban és milyen célzásokkal övezve. Előrevetítem, h valószínűleg sehol, vagy csak abban az esetben, h ha épp arról támad kedvem írni h épp mi van pl Művésznőkkel, Hercegekkel, Csillagokkal, vagy Hermelinesekkel vagy a Hugocskámmal, vagy akárki mással. Magamról is csak akkor ha épp olyan kedvem támad. Nem fogok csak azért, mert azt várják tőlem. Biztos h nem és annál inkább nem. CSAKAZÉRTSEM. Ilyen az én természetem. Nem kell nekem semmilyen cenzor. Főleg az agyamba nem. Most épp nyugi kell. ñ