Milyen lehet az amikor az ember visszafelé szeretné elmesélni a történetet?

Mindenre létezik tökéletes recept, a tökéletes megvalósítás csupán a hozzávalók meglétének függvénye.

Hazaértem, 2 stoppal, miután ültem a 923-es busz lépcsőjén egészen Békásig, a le és felszállók nagy örömére. Hát persze h épp két 943-as közt értem oda. Ami nem lep meg, mivel alapból csak kettő van belőlük egy este. Különben a 923-as és 943-as kombinációját egészen tökéletesnek találom, és létezésükkel teljes mértékben meg vagyok elégedve, abban az esetben persze, ha a csatlakozás épp jól sikerül. Zseni volt, aki feltalálta ezt a két éjszakai buszt. Kár h én mindig rosszkor érek oda. És akkor következhet a "stoppoljuk le a legelső kisbusszal hazafelé tartó munkásembert" vagy az "apuci kocsiját vezető díszpinty hülyegyereket" módszer. Minden esetben nagyon meg vannak elégedve h épp ők azok akik felvesznek, és biztosak benne h senki más nem tette volna meg. Még szerencse h ilyen senki másokból meglehetősen sok akad stoppolóknak megállni éjjelente. És a legtöbbször elég egy-két elejtett mondat hidegben álldogálásról, meg fáradtságról, meg sanyarú kreatív egyetemista lány sztorikról amik leginkább a buszok kiszámíthatatlanságára reflektálnak, és már visz is haza a kedves ember egészen az utcánkig, vagy ha nem, max Szentendréig. Mily sanyarú is a sorsa az éjszaka Budapesten ragadással veszélyeztetett tizen-huszon-harminc-etc.. éves lánykáknak. Hisz SOHA SENKI NEM veszi fel őket.

Megbizonyosodni sok mindenről lehet. Van olyan dolog amiről többször is, mert a negatív dolgokal kapcsolatban általában nem akarunk hinni elsőre a bizonyságnak, holott már akkor tudjuk h igaz.

Ilyen például a " hogy érvényesülj lány létedre a művészetben" recept. Nyilván, több opció lehetséges. A legbeváltabb mégis az amit mindenki ismer. Elgondolkodtam rajta, h talán nekem sem ártana aktivizálnom magamat. A siker titka csakis a jó recept. Beszélnek itt mindenféléket kitartásról, küzdelemről, szorgalomról,törekvésről és hasonlókról. Ez tényleg nagyon szép. Csak kicsit olyan ez az egész h a pékségek közül is annak megy jól, aki a felfújt, 2 óra mulva száraz, légüres szarokat árulja, és nem annak aki a termékbe mindent beletesz. Tegyünk vagy ne tegyünk, ez itt a kérdés. Én egyenlőre teszek. Aztán majd alakul. Biztos itt is van olyan bizonyos arany középútnak nevezett valami, amire mindenki olyan rettentő büszke, aki megtalálja. Arról persze fogalmam sincs h jó-e az a középút, amire mindenki folyton hivatkozgat. Néha van egy olyan érzésem, h talán még senki sem találta meg. Mindenesetre én bevallottan nem vagyok a középutak embere. Sosem kerestem, így soha nem is találtam. De ez már egy másik téma, receptektől független.

Visszatérve a hátulról elmesélt sztorira. Szerintem a visszafelé mesélést nekem még gyakorolnom kell, akkoris ha még este, egy másik dimenzió képzelt falai közt egészen megvalósíthatónak tűnt.  Viszont abban biztos vagyok, h sok-sok utcát fogunk mi még végigrandalírozni a világban. (Nehogy már bármelyik is középútnak tűnjön. Nemde, kedves randalír társak? ;)

Tehát akkor nincs is más hátra,mint előre! Libertad! Felicidad! Fuerza! Victoria! Anarquía! Belleza! Amistad! Santa Fe! - Kinek mi. Vagy az összes együtt. Viva la vida! ñ

Csók,

a lány