Egy az összegyúrt, majd egyenlő arányban elosztott jelképek ünnepei közül.
Hazánkban ez már csak így működik, minden nemzeti ünnep egyforma. Ráadásul a jelképek csak egy részét képezik az egésznek, mert társítottak mellé egy új cselekvés-sorozatot is.
Tök érdekes lenne ha mondjuk összegyúrnánk a karácsonyt, a húsvétot, a szilvesztert meg pünkösdöt, és mindig lenne egyenlő arányban karácsonyfa, csokinyuszi, pünkösdi rózsa, adventi koszorú, konfetti, festett tojás, trombita...És akkor mindemellé még kitalálnánk h mostantól ezeken az ünnepeken mondjuk osztódjon két részre a társadalom, az egyik része üljön otthon és nézze a tévéből, meg olvassa az indexen amint a másik része teszem azt, csoportokba verődve randalírozik az utcán, vagy netán csillagszóró helyett gázsprét szórogat szerteszét.
Mindezt persze pusztán azért, mert az ünnepet méltón meg kell ünnepelni. Tehát mindent bele.
Emlékszem egyik márciusban a 15.-i megemlékezéseket követő napon nem lehetett úgy végigmenni a múzeumkörúton h ne patakzó könnyekkel tegye az ember. Csak kár h mindezt nem a meghatottság idézte elő, hanem h vágni lehetett a könnygázsprét még másnap reggel is. Sajnos odaáig persze nem fajult a dolog h dékáni szünetet rendeljenek el, főleg h azt már megtették a március 15.-i megemlékezéseket megelőző napon, sőt novemberben, októberben, szeptemberben, etc is.
Most legalább nem volt ez a helyzet. (De gyanítom csak azért, mert ma nem volt tanítás alapból a szünet miatt. Bár kitudja.)
De hogy miért is írok én ilyesmikről..főleg így megkésve. Megmondom: azért mert a dolog még nincsen megkésve. És mert igazából egész más megközelítést akartam.
Még mindig mindenütt kinn vannak a zászlók, pedig hol van már huszonharmadika. Nem hinném h ennek azaz oka h mostantól legyünk mindannyian nagyon büszkék magyarságunkra, és ezzel is annak adjunk hangot. (Ezt már elsütötték az usában az usazászlóval). Különben is, anélkül is büszke mindenki, legalabbis a maga módján. Nincsen szükség zászlókitevési, vagyis kinnhagyási mozgalomra.
Szerintem itt inkább arról van szó, h mivel abból az egy napból egy teljes hosszúhétvége lett, az egész hosszúhétvégét egy kalap alá vették, és az egész olyan lett mint egy nagy, négy napból álló nap. Kivéve persze nekem, meg még rajtam kívül pár szerencsétlennek, akiknek pl a kéthetenként hétvégi oktatás levelezőn épp erre a hétvégére esett, vagy hétvégén dolgoznak és kelhettek a hosszúhétvégés szombat-vasárnapon is 6-kor. Meg persze kivéve pl a békávésokat, akik meg arra rendeltettek h ezeket a szerencsétlen embereket ezen a hétvégén célba juttassák.
Különben érdekes, mert a hév még ezen a szombat-vasárnap reggelen is egészen tele volt. Kb minden ülésen ültek, és páran álltak is. A négyeshatoson meg majdnem megbüntettek basszus. Tehát a jegyellenőröket sem hagyták ki a buliból. Ők is dolgozhattak. ñ