Fekete, fehér, igen, nem, mit vettél a pénzemen? Adtam neked X forintot.

-Szia, tudnál nekem segíteni egy kicsit?
-Persze, mondjad.
-Segítenél nekem értelmezni ezt a  csizmát?

 A nők szeretnek vásárolni.

NEM.

Az állítás hamis. A nők szeretnek enni, inni, aludni, beszélgetni, sétálni, szórakozni, barátnőzni (csak h valami csajos dolgot említsek), szeretkezni, filmet nézni, rajzolgatni, írogatni, sportolni, zenét hallgatni, szexin felöltözni, utazni, főzni, sőt még takarítani is. De a nők nem szeretnek vásárolni. Főleg ruhaneműt nem. A nők lennének a legboldogabbak, ha nem kellene vásárolni, hanem egy csettintésre ott teremne a számukra legtökéletesebb ruhadarab, ami ott emel ki és ott fed, ahol kell, ami kényelmes is és szép is, olcsó is és jó minőségű is. Egy örökérvényű, divatból sosem kimenő, nem tömeggyártott, elnyűhetetlen ruhadarab, ami tökéletesen megfelel a nő elvárásainak. Haha.

A nők nem szeretnek vásárolni több nyomós ok miatt. Az egyik h folytonos kudarcélmény éri őket, és könyörögöm, ki az aki szereti a kudarcélményt?

"Jaj de szép ez a szoknya, felpróbálom!-Baszki de hülyén áll rajtam. Minek csinálnak szép szoknyát, ami mindenkin hülyén áll? ÁÁÁ! Vagy csak rajtam áll hülyén? ÁÁÁ! A szabása miatt áll hülyén? Kövér vagyok? Sovány vagyok? Nagy a fenekem? Kicsi a fenekem? Vagy a színe miatt áll hülyén?? Nem áll jól nekem ez a szín? Csakis a hajam színével lehet a gond, nem áll jól hozzá semmi. ÁÁÁ. Irány a fodrász, dől minden, új ruhák kellenek. Vagy a szemem színével van a gond? Vagy a bőröm színével van a gond? ÁÁÁ! De hisz azon nem lehet változtatni!" Persze az soha egyetlen pillanatra sem jut eszünkbe h esetleg a szoknyával lehet a gond. Ha meg igen, akkor úgyis csak önnyugtatásnak tudjuk be a dolgot. Különben is, attól még h a szoknyával van a gond, attól még hülyén áll és keresni kell olyat ami nem áll hülyén. Nohát akkor hajrá, járjuk le a lábunkat a megfelelőért, ami mellesleg nem is létezik, tehát kizárt h megtaláljuk, ezért beletörődve meg fogunk venni valami majdnem jót, és életünk végén azon gondolkodhatunk, h de akkor ez nekem biztos h jól áll?

Aztán..mi emberek folyton meg akarunk felelni. Az még egy normális dolog h ha saját magunknak. Az így van rendjén. Magunknak megfelelni a legnehezebb, ezért próbálunk inkább másoknak megfelelni. Azért is h aztán rájuk foghassuk h "látod b@szki, miattad vettem meg és hordom ezt a szart, ami nem is áll jól." De persze azok a mások, akiknek épp megpróbálunk megfelelni, magasról leszarják a lelkük mélyén h vajon rajtam hogy áll az a szoknya, mert ők is azzal vannak elfoglalva h maguk helyett másoknak feleljenek meg, és simán rábólintanak h "jóaz", mert nem az ő érdekeltségük valójában, és így könnyen lárázhatják a kétségbeesett kérdezősködőt.

Ez a másnak való megfelelés igazából az önmagunknak megfelelés egy burkolt formája lehet, mert más megerősítésén keresztül akarunk megbizonyosodni róla, h "igen, ez a szoknya jól áll." És miért van mindez? Talán mert nem bízunk magunkban. Inkább hiszünk más unott rábólintásában, mert valahol tudjuk, h úgyis csak megerősítést kaphatunk, h "igen jól áll a szoknya", és csak erre a kis megerősítésre van szükségünk. És ha ettől függetlenül még mindig elégedetlenek vagyunk és gyűlöljük azt a szoknyát, meg magunkat, mert nem áll jól, legalább tudjuk hordani, mert olyan illúziónk van, h másoknak tetszik, és úgyis mások látnak benne folyton, én nem látom benne magamat -hálistennek- hisz messze elkerülök minden tükröt. Ja.

Kudarcélmény, mert nem tudják kielégíteni saját, és másokkal kapcsolatos megfelelési kényszerüket. Akinek sok ideje van, az maximum időeltöltésből járja a boltokat, de akinek meg nincsen, az még annál is jobban utál ruhát vásárolni. Főleg azért, mert azt gondolja, h ahelyett h azt csinálná szabadidejében amit szeret (lsd. feljebb), muszáj vásárolnia, és nem kívánatos érzéseket termelni önmagában, ahelyett h jól érezné magát. Mert vásárolni muszáj, megfelelni muszáj, és mindez áldozattal jár. Áldozat nélkül meg nincs rendes siker...ésatöbbi, ésatöbbi.

Felmerült bennem, h lehet h azert képezi a közhiedelmek részét a "nők szeretnek vásárolni" állítás, mert az a tévképzet él az emberekben, és magukban a nőkben is, h "amit szabadidődben sokat csinálsz, azt azert csinálod, mert szereted." Szerintem a nők nagyrésze sem tudja h valójában utál vásárolni, jobban gyűlöli az üzleteket járni, mint bármi mást csinálni. Takarítani meg valójában szeret, mert hiába fáradságos munka, van gyümölcse, az ember azt érezheti h tett valamit, h a saját keze álltal lett valami ismét szép, ő idézte elő a megújulást. Ruha vásárlásnál az építő érzésnek még a legkisebb csírája sem bukkan föl. Csak esetleg valami olyasmi, h lám-lám a zöld mégis jobban áll mint a kék. De teljesen elégedettek ugysem leszünk. Tökéletes időtöltés az emberi elégedetlenség fenntartására, az újabb és újabb elérhetetlen vágyak felbukkanására, tudatosítására, és a küzdelemre h kielégítsük. Talán az egyetlen amiért jó, h mindig kell valami új, amit nem tudunk elérni, vagy ami miatt tökéletesednünk kell. Az egyetlen jó -persze csak ha nem zuhanunk súlyos depresszióba egy-egy vásárlás alkalmával- mert akkor ad valami motivációt önépítésre, tökéletesítésre. Ami egyébként nem feltétlenül jó, mert miért nem vagyunk tökéletesek úgy ahogy vagyunk?! Leszámítva mondjuk olyan eseteket, mikor azert nem vagy elégedett, mert híztál öt kilót. Ez az egy amin esetleg segíthet, h kevésbé súlyos esetekben az ember összekapja magát, hacsak nem zuhan súlyos depresszióba..etc.

Igazából arra jutottam h a ruha vásárlással egészen addig nincs is gond, amíg csak nézelődünk, és csodáljuk az árucikkeket, mint a tökéletesség és szépség megtestesülését vagy épp a groteszk és csúf értelmezhetetlen létforma megnyilvánulását egy áruháznak nevezett kiállítóteremben. A probléma ott kezdődik, h ha venni is akarunk valamit, és kénytelenek vagyunk szembesíteni magunkat a valósággal és felpróbálni a ruhadarabot. Ja kérem, ez nehéz ügy. A vásárlás problémakör gyökere mélyebben van mint gondolnánk.

És most meg ahelyett h a KÉK kiállításáról írtam volna, ami tök jó volt, kitöltötte a gondolataimat és elragadta a kezem a hév, és inkább írtam erről az emberi tragikumról, ami folytonosan minket környékez. Jó, oké, ha belegondolok, ez valójában valamiféle értelmesnek tűnő mondatokba és gondolatmenetbe rejtett, álcázott hisztinek is mondható. Vagy vegyük csak úgy, h elragadott valami felismerés féle ma a boltokat járva.

De akkoris borzasztó. ñ