"Olyan, mintha álomban járna az ember. Az ég tündérszoknyakék...

-Na, gyere - mondta Tupakka -, megmutatom.
Végigmentünk egy rőzsekerítéssel szegett dombocskán, a kerítés mögött almafák és egy hatalmas fehércseresznyefa. A fehércseresznyefán volt egy sárgarigófészek. Fehérre meszelt, kétszárnyú kapu nyílt a rőzsekerítésben. Tupakka kinyitotta. A téglával átabotában kirakott, foghíjas járdán megindultunk egy jó vaskos, sárgára festett falú ház felé. A vastag falba épített erős ajtó barátságosan hívogatott, de Tupakka tovább terelt a gazdasági udvarra. Innn lehetett egy falépcsőn fölmenni a padlásra.
-Akkor hát a padláson lesz - gondoltam -, és kopogtam fölfelé Tupakka után."

Lázár Ervin - A manógyár

-oOo-

Az emberekkel alapvetően van egy olyan probléma, hogy mindenki azt hiszi, hogy vannak dolgok, amik létezésünkből eredően járnak nekünk. És fel van mindenki háborodva, hogy ha neki mégsem jut belőle.

Gondolok én itt olyan gyakran ismételt kijelentésekre, mint például "mindenkinek jár egy kis pihenés", "mindenkinek jár, hogy boldog legyen", "mindenkinek jár, hogy meghallgassák", és "mindenkinek jár, hogy megértsék", "mindenkinek jár a segítség",  "mindenkinek jár az elismerés jótettéért, és jár a büntetés a rosszért", "mindenkinek jár a tiszetelet" ,"mindenkinek jár a szeretet", "a hazug embert hamarabb utól érik, mint a sánta kutyát", azaz ha, hazudsz, az jár ki neked természetszerűleg, h lebukj. De utána meg ugyis "mindenkinek jár a megbocsájtás", "mindenkinek jár még egy esély". És persze legfőképpen: "mindenkinek jár, hogy emberszámba vegyék". 

Hát valszeg' azért nem jut mindenkinek mindenből, mert nem mindenkinek ugyanaz jár, vagy éppenséggel nem jár semmi, hanem mindent ami körülvesz mi magunk befolyásolunk, és minket meg minden ami körülvesz. Ez egyfajta adok-kapok játék. Az eleve elrendelés gondolata már rég nem érvényes. Mégis még az is ilyeneket hisz, aki sosem hitt az irányító felső erőben, ezért azt gondolom, ezaz egész valahol a gusztustalan emberi reményfüggésbe van beleszőve. Tudjátok...semmit sem kell tenni, hisz úgyis "mindenkinek jár a...", vagy legalábbis ezt reméljük.

Őszintén szólva nekem ez nagyon nem tetszik. Mert ki mondta, hogy azért születtünk ide erre a földre, hogy boldogok legyünk, hogy meghallgassanak, hogy segítsenek, hogy elismerjenek vagy megbüntessenek, hogy tiszteljenek és szeressenek, hogy megbocsájtsanak és esélyt adjanak, ja és persze, hogy emberszámba vegyenek. Ki mondta?

Ha van olyan, akit meghallgatnak, akinek segítenek, akit tisztelnek, akit szeretnek, ésatöbbi, akkor olyan embereknek is kell lenniük, AKIK meghallgatnak, akik segítenek, akik szeretnek, akik tisztelnek, ésatöbbi. És, ha ők épp ezt teszik másokkal, akkor őket ki és miért fogja meghallgatni, segíteni, tisztelni... hisz ők azok akik arra vannak, hogy ezt tegyék.

És tudom: működhetne ez kölcsönösen is, csak valahogy úgy vettem észre, hogy ez nekünk általában nem nagyon megy. Kivéve persze pár esetet. Nem megy, mert az emberek önzők, és ha épp szeretve, tisztelve, elismerve és meghallgatva vannak, akkor ők ezt nem teszik meg másokkal, hanem megtartják maguknak. 

Szóval senkinek nem jár semmi, vagy legalabbis nem feltétlen az, amit elvárnánk. Inkább cselekedni kell, vagy pedig elfogadni, ami épp járt. ñ